Megoldások a talaj egészségének javítására

A mezőgazdaság történetében világszerte számos példát találunk a célzott humuszfejlesztésre. Még a vikingek és a germán törzsek is dolgoztak a talaj termékenységének javításán. A Plaggenesch egy talajtípus, amely a mai Osnabrück környékén alakult ki. A 12-13. században az emberek szerves anyagokkal dúsították a homokos, alacsony termőképességű talajukat. Levágták a gyepet, és a meggyökeresedett termőtalajt alomként használták az állattartó istállóikban. Idővel az állati trágya, a konyhai hulladék és a hamu gazdagította a gyepet, amely később visszakerült a földekre. A 19. század végén az ipari ásványi műtrágya váltotta fel a hagyományos technikákat és az ősi tudást, amelyre ma ismét igény van.

A regeneratív mezőgazdaság eszméjét úttörő gazdák, tudósok és talajegészségügyi kezdeményezések dolgozták ki. Robert Rodale, egy egyesült államokbeli gazdálkodó, az 1970-es években alkotta meg a „regeneratív biogazdálkodás" kifejezést, hogy megkülönböztesse módszereit más fenntartható mezőgazdasági megközelítésektől. A regeneratív mezőgazdaság gyökerei szintén visszanyúlnak Rudolf Steinerhez és az ő mezőgazdasági kurzusához, amelyből az 1920-as években alakult ki a biodinamikus mezőgazdaság.

A regeneratív mezőgazdaságban a természetes körforgást helyre kell állítani és javítani kell, valamint nagy hangsúlyt kell fektetni a talajápolásra. A megfelelő intézkedések aktiválják és erősítik a talajéletet, hogy a humuszt szerves kötésű szénnel gazdagítsák. Egy másik fontos szempont, hogy a talaj egész évben bevetésre kerüljön, például alávetéssel vagy köztes vetésekkel, gabonafélékkel, kukoricával vagy repcével. Zöldtrágya, más néven élő mulcs, köztes növény vagy takarónövény is használható két fő kultúra közötti vetésforgó részeként az idő áthidalására. Ezek gyakran hüvelyesek, mint például a vörös lóhere. Megkötik a levegőből származó nitrogént és növelik a talaj termékenységét. Bár a növények lombja elhal, a gyökérrendszerük továbbra is elősegíti a vízfelvételt és a tápanyagellátást a talajba. A mélyen gyökerező zöldtrágyafajok jobban táplálják a talajt, mint a szántás. Az ilyen típusú talajművelés jótékony hatásai sokkal mélyebbre hatnak, mint a szántásé, mivel a gyökerek több méter mélyre nyúlnak a talajba. Ha zöldtrágyát használnak, a termőföldet csak akkor művelik meg, amikor szükséges, és akkor is csak nagyon sekélyen. A gépi sekély talajművelést optimálisan kiegészíti a mélyen gyökerező zöldtrágya, amely nem bontja meg a talajrétegek szerkezetét. A talajéletnek a saját ritmusa szerint és a lehető legzavartalanabbul kell fejlődnie.

A regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok éppoly változatosak, mint azok a helyszínek, ahol alkalmazzák őket. Az évek során különböző gazdálkodási gyakorlatok honosodtak meg: a permakultúra, az agrárerdészet és a holisztikus legelőgazdálkodás, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a megközelítések jobb talajt, nagyobb biológiai sokféleséget, jobb víztárolást, kisebb eróziót és kevesebb vegyszerhasználatot ígérnek.

Becslések szerint Németországban mintegy 50 000 hektáron gazdálkodnak a regeneratív mezőgazdaság elvei szerint – biogazdaságokban és hagyományos gazdaságokban egyaránt.

A humuszképződés hosszadalmas és fáradságos folyamat. A bevitt szén nagy része gyorsan lebomlik, és szén-dioxid formájában a levegőbe kerül. Csak egy kis része marad meg hosszú távon a talajban. Pedig a mezőgazdasági talajokban nagy lehetőség rejlik a szén megkötésére és az éghajlatvédelemhez való hozzájárulásra. A Thünen Intézet a Carbon Farming projekt keretében azt vizsgálja, hogyan lehet ezt a legjobban megvalósítani.

A széngazdálkodásban a gazdálkodók, ahol csak lehetséges, regeneratív gazdálkodási módszereket alkalmaznak. Ezek közé tartozik a köztes kultúrák termesztése, a sűrű, változatos, mély gyökérzettel rendelkező takarónövények ültetése, a komposzt és a szilárd trágya használata, valamint az agrárerdészeti rendszerek alkalmazása. Amíg az új egyensúly helyre nem áll, a tudományos számítások szerint évente hektáronként 50-1000 kilogramm szerves szén halmozódhat fel a talajban – a legelőkön pedig még ennél is több. Ez azt jelenti, hogy évente hektáronként 80-3600 kilogramm szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből, ami jótékony hatással lenne az éghajlatra, a talaj termékenységére és a biológiai sokféleségre.

A talaj védelmével a megélhetésünket is biztosítjuk. Mindent meg kell tennünk a leromlott talajok helyreállítása és újraerdősítése érdekében – világszerte mintegy kétmilliárd hektárnyi talaj helyreállítható ilyen módon. Most van itt az ideje, hogy összefogjunk, megosszuk a tapasztalatainkat és új projektekbe kezdjünk.

Források:

Bodenatlas 2015, Der Boden (Susanne Dohrn), Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit (GIZ) GmbH, Deutsche Welle, Deutscher Landwirtschaftsverlag, Deutschlandfunk, Energiewende-Magazin 6/2020, Europäische Umweltagentur, FiBL, Johann Heinrich von Thünen-Institut, Julius Kühn-Institut, Kreo 01/2020, Max-Planck-Gesellschaft, Nature & More, oekolandbau.de, Saatgut (Anja Banzhaf), Save Our Soils, Slow Food, Statista, Stiftung Wissenschaft und Politik, Umweltbundesamt, Was ist und wie entsteht Humus? (Schnug / Haneklaus), World Ocean Review, WWF, Zukunftsstiftung Landwirtschaft (Wege aus der Hungerkrise, 2013)