Vágyakozás az Elveszett Paradicsom után

Felejtsük el az álmodozó szemeket és a belső értékeket: állítólag az a döntő tényező a partnerválasztásunkban, hogy mennyire tudjuk megszagolni őket. Ez tényleg igaz?

Vera Matt: Tegyünk egy kitérőt az állatvilágba. Ahelyett, hogy azt kérdeznék, „hogy vagy?”, amikor valaki újjal találkoznak, a kutyák megszaglászzák egymást. Az ilyen módon történő kapcsolatfelvétel elősegíti a társas kommunikációt, és segít a megfelelő partnerválasztásban. Mi, emberek ugyanezt tesszük finomabb módon, de mi is bocsátunk ki feromonokat, amelyek jelző hatású hírvivő anyagok. Lehetetlen szabadulni az öntudatlan hatásuktól. Segítenek megtalálni a legjobb partnert az egészséges utódok létrehozásához. A partnerünk ne legyen túlságosan hasonló hozzánk genetikailag, és ne is legyen túlságosan más, de ideális esetben más genetikai felépítésű, mint mi, így gyermekeink immunrendszere erős lesz.

Tehát nem autonóm módon lépünk kapcsolatba, hanem a fajfenntartás archaikus módszere alapján?

VM: Ez csak egy hajlam, mindig megvan a választás szabadsága. De mi magunknak is megnehezítjük a folyamatot. Parfümökkel, mosószerekkel, hajlakkokkal és krémekkel elfedjük a saját szagunkat. A mindennapi életünk mesterségesen illatosított. A bőrön lévő illatanyagok egyfajta láthatatlansági köpenyt hozhatnak létre illatilag, így egy potenciális partner nem tud minket megfelelően besorolni.

Milyen következményekkel jár ez?

VM: Ez azt jelenti, hogy az illatunk emlékeztetheti a másikat egy volt partnerére, az édesanyjára vagy egy titkos középiskolai szerelemre – olyan asszociációk ezek, amelyeknek semmi közük az előttük álló személyhez. Később pedig meglepődve tapasztaljuk, hogy nem illünk össze. Ezt elkerülhetjük, ha tiszta illóolajokon alapuló illatanyagokat használunk. Ezek nem meghamisítják az illatunkat, hanem éppenséggel kiemelik azt.

Az orr közvetlen kapcsolatban áll az aggyal és az agyban lévő, az emlékekért és az érzelmekért felelős területekkel. Hogyan befolyásolja ez azt, hogy kibe szeretünk bele és kibe nem?

VM: Ez az egyéntől függ. Ha almás pite illatát érzem, a nagymamám jut eszembe; a leanderről pedig a családi nyaralásunk Horvátországban. Sokan szeretik a vaníliát, amelyet manapság gyakran használnak a babatermékekben. Édes, és felkelti a vágyakozásunkat az elveszett paradicsom után – amit talán öntudatlanul is keresünk valaki másban. Ha valaki nagyon megfontoltan választja ki a partnerét, akkor talán jobban odafigyel arra, hogy például dús, szőke haja van, 180 centiméter magas és jól iskolázott. Végső soron a tudatos és tudattalan tényezők keveréke, valamint a másik immunrendszerének csábítása határozza meg, hogy kibe szeretünk bele.

Amit nem érzünk, vagy amit nem szeretünk egy emberben, azt gyakran csak később vesszük észre. Tudományosan bizonyított, hogy a friss szerelmesek szaglása gyengébb.

VM: A szerelembe esés ugyanazokat az agyi területeket stimulálja, amelyek az akut elmezavar roham során stimulálódnak. A külvilág elhalványulni látszik. De amint a kötődési szakasz elkezdődik, visszatérünk a földre, és megkérdezzük magunktól: ki vagyok én, mi fontos nekem? Újraértékeljük magunkat, de most már a másikkal együtt. Ezen a ponton a szaglásunk ismét árnyaltabbá válik, és világossá, hogy a kapcsolat túlél-e vagy sem.

Egy meglévő kapcsolatban hogyan tudunk megbirkózni azzal, ha a partnerünknek hirtelen rossz szaga van?

VM: Először is meg kell kérdeznünk magunktól, hogy ennek a személynek volt-e valaha is jó illata, vagy csak azt hittük, hogy volt. Fontos, hogy a témát nyíltan és őszintén, de a lehető legfinomabban kezeljük. A szeretet és a humor segít: nem szabad tanácsokat adni, mert az mindig kritikaként fog hatni. Gyakran elég, ha gyengéden ránézel a partneredre, megfogod a kezét, és azt mondod: „rossz a leheleted”. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy megpróbálják orvosolni a helyzetet.

Előfordul, hogy a párok ilyesmi miatt fordulnak hozzád?

Újra és újra. A kellemetlen testszag egyensúlytalansághoz vezethet a párkapcsolatban, és számos oka lehet, az egyoldalú táplálkozástól a mozgásszegény életmódig. Néha az emberek nem jönnek rá, hogy orvosilag kivizsgálják a lehetséges okokat. Nemrégiben volt egy házaspár, aki szenvedett, mert a férj hirtelen kellemetlen szagot árasztott. Kiderült, hogy nemrég kezdett el gyógyszert szedni a vérnyomása csökkentésére, ami megváltoztatta a testszagát.

Mit árul el a párokról, ha már nem érzik egymást szagát, tágabb értelemben?

VM: Nagyon is lehetséges, hogy a szakításuk közeleg. Ha valakinek már nem érezzük a szagát, akkor annak alapvető oka van. Ez az elutasítás egyik jele, amely azt mutatja, hogy nem akarom többé elismerni a másikat és egyedi tulajdonságait.

Mit javasolsz, ha mindkét partner meg akarja menteni a kapcsolatot?

VM: Terapeutaként különös figyelmet fordítanék a testbeszédükre. Szinkron mozdulatokat tesznek-e, miközben beszélgetnek egymással, mindketten ugyanabban a pillanatban változtatják-e a testtartásukat, hasonló ritmusban lélegeznek-e, nevetnek-e a másik humoros próbálkozásain – egyszóval, szinkronban van-e még egymással ez a két személy? Van még közös alapjuk? Segíthet, ha együtt csinálunk dolgokat – táncolni járunk, jó könyveket olvasunk, jó ételeket fogyasztunk, évfordulókat ünnepelünk és közös rituálékat tartunk. A többi érzékszerv ápolásával visszaállítható a harmónia érzése.

Ha valakit már nem érzek, mennyi köze van magamhoz? Mennyit vetítek ki?

VM: Valószínűleg sokat. Amikor az emberek elégedetlenek önmagukkal, gyakran kivetítik hiányosságaikat a partnerükre. A szilárd kapcsolat (többé) nem az állati ösztönökről, például a szaglásról szól, hanem arról, hogy partnerünkkel együtt részt veszünk a tudatosság és a fejlődés folyamatában. Ez lehetővé teszi, hogy végül figyelmen kívül hagyjuk a kellemetlen szagot. Egyszer egy ügyfelem ezt a hozzáállást (bár más összefüggésben) „megbocsáthatóságnak" nevezte. Szeretem ennek a szónak a hangzását. Ez magában foglalja azt is, hogy megbocsátasz magadnak – és odafigyelsz, amikor a saját negatív aspektusaidat vetíted ki a partneredre. Nem a másik ember a hibás a boldogtalanságomért, és nem neki kellene megváltoznia. A saját hozzáállásomról van szó. A legkeményebb tanítónk a társunk, aki tükröt tart nekünk, és megmutatja saját tökéletlenségeinket.