Szüksége van a gyerekeknek alvástréningre?

A felnőtteknél az alvás akkor tekinthető egészségesnek, ha az éjszakát át tudjuk aludni. És ezért kívánjuk ugyanezt a gyermekeinknek is – hogy ők is tudjanak éjszaka felkelés nélkül aludni, és hagyjanak minket nyugodtan pihenni. A kőkorszakban az emberek gyakrabban voltak ébren éjszaka, például azért, hogy vadászni tudjanak. Napközben a vadászok és gyűjtögetők igazi alvással töltött pihenőidőszakokat tartottak.

Bár ma már a 21. században élünk, szervezetünk még mindig úgy működik, mint akkoriban. A vegetatív idegrendszer csak a feszültség és az ellazulás, a szorongás és a biztonság, a stressz és a regeneráció között tesz különbséget, és a kettő közötti egyensúlyt igényli. Manapság azonban az emberek hajlamosak találkozóról találkozóra rohanni, gyakran anélkül, hogy a legrövidebb szünetet is tartanánk a munkánkban. Ez néha zavarokat okozhat az éjszakai alvásunkban (a „hosszú szünetben”, hogy úgy mondjam), mert túl sok stresszhormon van a vérben. Ez a gyerekek esetében sem más, mint a felnőtteknél.

A fizikai érintkezés elősegíti a biztonságérzetet

A tűz köré gyűlt éjszakai együttlét biztonságérzetet adott korai őseinknek. Ma a kisgyermekek hasonló biztonságérzetet élnek át édesanyjuk mellén, aki nemcsak táplálékot nyújt az anyatejjel, hanem az oxitocin nevű „kötődési hormont” is. Az elválasztás után a gyermekek a szülőkkel való testkontaktusban keresik a biztonságot az ágyukban, amíg erre végül már nincs szükségük – állítja Dr. Renz-Polster. A gyermekek alvásáról szóló könyv szerzőjeként* kifejezetten ellenzi az olyan gyakorlatokat, mint hogy a gyermekeket hagyják sírva elaludni, vagy hagyják őket sírni vagy egyedül elaludni a saját szobájukban. „Ha egy gyermeket 15 percig sírva hagynak, majd a kimerültségtől elalszik, akkor nem azt tanulta meg, hogyan kell elaludni, hanem azt, hogyan kell pihenni.” – magyarázza.

„Amit a gyermek ebből az élményből magával visz, az a »nem tudok harcolni, nem tudok menekülni érzés«” – teszi hozzá az orvos, – „a gyermek feladja.” Ami marad, az a bizonytalanság érzése és az az érzés, hogy „az én jelzéseim nem számítanak, még akkor sem, ha szükségem van valamire”. Ilyen esetekben a gyermek gyakran nem alszik jól, és hajlamos arra, hogy sikoltozva és sírva ébredjen.

„Az embereknek biztonságérzetre van szükségük ahhoz, hogy aludni tudjanak” – állítja Renz-Polster. Az alvástréning azonban ellentétes azzal a mélyen gyökerező ösztönünkkel, hogy az elalvás során sebezhetővé válunk. De csak akkor tudunk pihenni, ha biztonságban érezzük magunkat. „És csak akkor tudunk aludni, ha ellazultak vagyunk.” Ezért van az, hogy a kisgyermekeknek különösen nagy szükségük van a közelségre, amikor elfáradnak. „Csak akkor tud kialakulni bennük a biztonságérzet” – párosulva azzal a bizonyossággal, hogy „itt van egy jó otthonom, ahol aludhatok, itt pihenhetek”, ha többször is megtapasztalják, hogy nem hagyják el őket. A szülők nem kényszeríthetik ki gyermekükből ezt a biztonságérzetet, csak kísérhetik azt – azzal, hogy közel vannak gyermekükhöz, és amikor csak szükség van rá, vigaszt nyújtanak neki.

A nyugodt alvás alapjait napközben rakjuk le, ha tisztelettel bánunk egymással, amit a család minden tagja csapatként él meg. Ez magában foglalja az észszerű határok húzását a megfelelő (de nem túlzott) tevékenységek és mozgás, valamint a nyugodtabb fázisok, például az összebújás idejének meghatározásával. Fontos, hogy az együtt töltött idő mentes legyen attól a mögöttes érzéstől, hogy a szülők bosszúsak egy újabb nehéz éjszaka miatt. „Ha az alvás kérdése negatívan befolyásolja a kapcsolatot, akkor a gyermek általában véve bizonytalanná válik az alvással kapcsolatban, ami nyilvánvaló alvászavarhoz vagy viselkedési zavarhoz is vezethet a gyermeknél” - mondja Renz-Polster. Ezért arra bátorítja a szülőket, hogy olyan kapcsolatot ápoljanak gyermekükkel, amelyet nem a küzdelem, az ellenőrzés és a kényszerű működés jellemez, hanem a megértés és a gyermekük növekedése iránti érdeklődés.