A fényt keresve
A nap sugarai rásütnek a földre, megvilágítva lakóhelyeinket, a réteket és a tengert. A fény egész nap elkísér minket, és minden élőlényre hatással van. A fény és a sötétség természetes ciklusai határozzák meg az élet ritmusát.
Egyszerre banális és fantasztikus: elfáradunk, elalszunk, felébredünk, és a nap folyamán csúcs- és mélypontokat élünk át. E magától értetődő folyamatok mögött egy összetett vezérlőrendszer működik: a „belső óránk”. Az agy egy borsónyi méretű része, a suprachiasmatikus mag (SCN) a központi időmérőnk. Információt továbbít a testünk sejtjeiben található perifériás órák trillióinak. Ezek a különböző órák a hormonok és az automatikus idegrendszer segítségével kommunikálnak egymással. Az SCN mint főóra a szem speciális fényérzékelő sejtjeitől kapja az impulzusokat, hogy szinkronizálja belső ciklusainkat a külvilággal.
Az egész növény „lát”
A növényeknek nincs szemük, de ugyanúgy reagálnak a fényre, mint az emberek. Az egész növény „lát” a leveleiben, rügyeiben, szárában és virágaiban lévő színpigmenteken keresztül. „Kutatásaim során felfedeztem a gének egy egyedülálló csoportját, amely szükséges ahhoz, hogy a növény meghatározza, hogy fényben vagy sötétben van. Nagy meglepetésemre és minden tervem ellenére később felfedeztem, hogy ugyanez a géncsoport az emberi DNS része is. Sok évvel később és sok kutatás után ma már tudjuk, hogy ezek a gének nemcsak konzerválódtak a növények és az állatok között, hanem (más fejlődési folyamatok mellett) a fényre adott válaszokat is szabályozzák mindkettőben!” - írja Daniel Chamovitz biológus What a Plant Knows A Field Guide to the Senses (2012) című könyvében. A magoncok a fényforrás felé nőnek, a virágok hajnalban nyílnak és alkonyatkor záródnak. Tavasszal, amint a nappalok és az éjszakák aránya meghalad egy bizonyos küszöbértéket, a virágok virágozni kezdenek. A napraforgó jellegzetes sárga szirmaival nevéhez méltóan követi a nap útját az égbolton. Az auxin nevű hormon, amely a növény árnyékos részein erősebb növekedést serkent, arra készteti a növényt, hogy a nap felé hajoljon, és több fényt kapjon.
A növényi olajok fényenergiát tartalmaznak
Julius Robert Mayer (1814-1878) orvos volt az első természettudós, aki megértette, hogy a fotoszintézis során a fényenergia kémiai energiává alakul át. A folyamat során képződő glükóz biokémiai reakciók révén zsírrá alakul, amely a magokban is jelen van – ezek tartalmazzák a számunkra hasznos olajokat.
Források:
Daniel Chamovitz: What a Plant Knows: A Field Guide to the Senses. New York: Scientific American / Farrar, Strauss and Giroux: 2012
Stefano Mancuso, Alessandra Viola: Brilliant Green: The Surprising History and Science of Plant Intelligence, Washington, DC: Island Press, 2015
Kathrin Meyer und Judith Elisabeth Weiss (Hrsg. für das Deutsche Hygiene-Museum Dresden): „Von Pflanzen und Menschen“, Wallstein, 2019
Till Roenneberg: „Wie wir ticken. Die Bedeutung der Chronobiologie für unser Leben“, Dumont, 2012
